Imádlak és áldlak

(1) Adoro te devote, latens Deitas,

quae sub his figuris vere latitas.

Tibi se cor meum totum subjicit,

quia te contemplans totum deficit.

(1) Imádlak és áldlak, Isten, rejtelem!

Kenyér és borszínben titkon vagy jelen.

Néked szívem, lelkem átadja magát,

mert téged szemlélve elveszti magát.

(2) Visus tactus, gustus in te fallitur,

sed auditu solo tuto creditur:

Credo, quidquid dixit Dei Filius,

nil hoc verbo Veritatis verius.

(2) Látás, ízlés, érzék megcsalódhatik,

de a hallás rólad hittel biztosít:

Hiszem azt, mit hinnem Isten Fia szab,

Igéd igazánál mi van igazabb?!

(3) A keresztfán rejtéd isten-voltodat,

itt a színek, rejtik emberarcodat,

de én mind a kettőt hiszem s vallhatom,

kérve, amit kért a bűnbánó lator.

(4) Ahogy Tamás látta, nem látom sebed,

mégis Istenemnek vallak tégedet.

Add, hogy egyre jobban hinni tudjalak,

tebenned reméljek, s téged vágyjalak.

(5) Urunk halálára emlékeztető

áldott Kenyér, élő, s embert éltető!

Add, hogy éljen lelkem belőled csupán,

s jóízét tebenned ne veszítse szám!

(6) Kegyes pelikánom, Uram Jézusom!

Szennyes vagyok, szennyem véreddel mosom.

Elég volna egy csepp, hogyha hullna rá:

világ minden bűnét meggyógyítaná...

(7) Jesu, quem velatum nunc aspicio,

oro fiat illud, quod tam sitio:

ut te revelata cernens facie,

visu sim beatus tuae gloriae. Amen.

(7) Jézus, kit csak rejtve szemlélhetlek itt!

Mikor lesz, hogy szomjas vágyam jóllakik?

Hogy majd fátyol nélkül nézve arcodat,

leljem szent fényedben boldogságomat! Amen.